Sophie McShera x Ong Oaj Pairam Couture2017.04.10. 12:29, Fanni
Sophie McShera is jelen volt a 2017-es Olivier Awards-on, amit április 9-én, vasárnap rendeztek meg Londonban a Roal Albert Hall-ban.
A 32 éves brit színésznő egy nagyon kifinomult, elegáns és nőies szettben lépett a vörös szőnyegre, ahol mesésen festett. Sophie egy sötétzöld, apró virágmintákkal díszített, pán nélküli és magas felvágással és zsebekkel kiegészített Ong Oaj Pairam Couture midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Én egyszerűen szerelmes lettem ebbe a tervezésbe. A színválasztás elképesztően tökéletes volt a színésznő számára, mivel ez a sötétebb zöld árnyalat fantasztikusan harmonizált a hófehér bőrszínével és a vörös hajával is, egyszóval egyetlen egy panaszom sem lehet erre, mert hibátlan volt. A szabásra ugyanezt tudom csak elmondani; hihetetlenül előnyös és finoman szexi volt az egész; Sophie alakját tökéletesen kiemelte, így a vékony dereka és a formás csípője is megfelelően ki lett hangsúlyozva, de ezek mellett még a lábait is megvillanthatta, valamint a vállait is, amitől a végeredmény nagyon kacér és sejtelmes lett. Egyébként így magában elég egyszerű lenne ez a megjelenés, de szerencsére a ruhának a felsőrészét apró, fekete virágmintás díszítéssel is ellátták, ami hozzáadott egy kis romantikusságot és izgalmasságot is az egészhez. A másik dolog, ami igazán tetszett, az a zsebek elhelyezése volt, ami szerintem baromira vagány, főleg egy ehhez hasonlóan elegáns darabon, amitől fiatalosabb és lazább lesz az egész, anélkül, hogy az összhatás átmenne hétköznapiba. Kiegészítőként egy pár ezüst Christian Louboutin magassarkút, fekete Jimmy Choo clutch-ot, valamint Annoushka ékszereket választott.
Sophie haja leengedve maradt, amit sokakhoz hasonlóan ő is oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje pedig klasszikus, de egyszerű lett; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira piros rúzst vittek fel.
Noma Dumezwein x Tristian Webber2017.04.10. 12:16, Fanni
Noma Dumezweni is megjelent április 9-én, vagyis tegnap az idei Olivier Awards-on, amit Londonban rendeztek meg ez alkalommal is a Royal Albert Hall-ban.
A 48 éves színésznő egy nagyon elegáns és feltűnő ruhát választott a díjátadóra, amiben fantasztikusan nézett ki (bár ez a kép nem adja vissza a valóságot, de lejjebb belinkelek egy másikat is, amit muszáj megnéznetek). Noma egy élénk sárga (bár az első képen aranynak tűnő), magasított nyakú és kivágásokkal kiegészített, aszimmetrikus szabású Tristan Webber ruhát viselt, amit kifejezetten az ő számára készítettek el szaténból. Nos a szaténról tudjátok jól, hogy megvan a véleményem, de mivel ez a tervezés nem alakkövető, hanem bővebb kialakítás volt, így több anyagot is használtak fel hozzá ez miatt nem látszódnak annyira a gyűrődések, bár ha nagyon koncentrálunk, akkor egy-két helyen észrevehetőek, de nem drámaiak szerencsére. Nekem tetszett ez az egész, kár is lenne tagadnom, de a legjobban a feltűnő és élénk, vidám színválasztás fogott meg, ami fantasztikus kontrasztot alkotott a sötét bőrszínével, mesésen mutattak egymással és a szatén anyagválasztás is kitűnő ötlet volt, mert ennek köszönhetően a végeredmény csillogó és fényes lett, ami az egészhez hozzáadott egy kis pluszt, amitől izgalmasabb lett az összhatás. A szabás is tetszett, bár álló helyzetben nem adja vissza azt, amit mozgás közben nyújt igazából, ami lélegzetelállító szerintem. Légies és könnyű az egész, valamint Noma derekát is tökéletesen kiemeli, az aszimmetrikus és a kivágott részeknek köszönhetően pedig fiatalosabb és kacérabb lett az egész. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin bokacsizmával, illetve Niza Huang és Japr ékszerekkel egészítette ki.
Noma haját a természetes, göndör formájában hagyták és egy magasan elhelyezett kontyba fogták össze. A sminkje szintén élénk és izgalmas lett; a szemeit kék füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira barna rúzs került.
Ruth Wilson x Christian Dior2017.04.10. 11:56, Fanni
Ruth Wilson is ellátogatott a 2017-es Olivier Awards-ra, amit április 9-én, vagyis vasárnap rendeztek meg szokás szerint a Royal Albert Hall-ban, Londonban.
A 35 éves színésznő egy nagyon elegáns és nőies, vintage stílusú darabban lépett ezúttal a vörös szőnyegre. Ruth egy nude színű, teljesen átlátszó, ezüst virágmintákkal és apró kristályokkal díszített, lágy esésű Christian Dior midiruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból, amit fehér alsóneművel egészítette ki ugyanebből a kollekcióból. Nos, míg Rose-nál kifejezetten tetszett az a kacérság és sejtelmesség, amit az átlátszó Dior ruhája szolgáltatott nekünk, addi Ruth-nál ez az egész teljesen félresikerült és egy 50-es nőre emlékeztetett a 20-as évekből, aki éppen lefekvéshez készül. Sajnos ennek a teljes megjelenésnek nem értem a koncepcióját és nem is tudom, hogy a stylistjával mit szerettek volna elérni, de bármi is legyen az, biztos nem egy 50-es nőre szeretett volna a színésznő hasonlítani, pedig ez lett a végeredmény. Bevallom a legnagyobb problémám nem is azzal volt, hogy ez a tervezés átlátszó, hanem a szabásával, ami egyszerűen ódivatú és előnytelen volt számára, főleg ami a szoknyarészt illeti, egyáltalán nem kellett volna lefelé bővülnie, mert ez rontotta el az egészet. Bár egyenes sziluettel kiegészítve sem lett volna a kedvencem, de ennél mindenképpen jobb is lehetett volna. A színválasztásról csak annyit, hogy az ezüst minták mentették meg Ruth-ot attól, hogy a ruha és a bőrszíne egybeolvadjanak, pedig ehhez nem kellett volna sok. A megjelenését egy pár fekete Olgana magassarkú szandállal, valamint Jessica McCormack ékszerekkel tett teljessé.
Ruth haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt. A sminkjével sem estek túlzásokba, egészen visszafogott lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Rose Leslie x Christian Dior2017.04.10. 11:44, Fanni
Rose Leslie idén is hivatalos volt az Olivier Awards-ra, amit április 9-én, vagyis tegnap rendeztek meg a londoni Royal Albert Hall-ban.
A 'The Good Fight' 30 éves színésznője egy nagyon vagány, kacér és sejtelmes, de mégis elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre. Rose egy élénk piros és teljesen átlátszó, tüllből elkészített Christian Dior estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami alatt fekete, szintén Christian Dior alsóneműt is viselt ugyanebből a kollekcióból. Nos ezt a ruhát már számtalanszor láthattuk a nagyobb események alatt ebben az évben, de már tavaly is, így egyáltalán nem vagyok meglepődve, hogy ezen a díjátadón is láthattuk ezt a tervezést valakin. Bár az igazat megvallva eddig ez a legizgalmasabb az összes közül, mert nem a már jól megszokott fekete vagy fehér árnyalatokat vetették be, hanem egy tüzes és feltűnő piros színt, ami fantasztikus választás volt a színésznő számára. Először is kezdjük azzal, hogy ez egy nagyon izgalmas árnyalat, amitől a végeredmény akaratlanul is sokkal dögösebb lett, illetve a hófehér bőrszínével és a vörös hajával is mesés összhangot alkotott, így ebbe lehetetlenség lenne belekötni. Ami pedig az átlátszóságot illet; nem érdekelt és nem is zavart egyáltalán, mert kifinomult és visszafogott volt az egész, a fekete alsóneműk használata pedig elmaradhatatlan volt a villantások elkerülése végett, de a fekete színválasztás is jónak bizonyult (mondjuk van valaki, aki fehérrel is el tudja képzelni?!). A szabásba csak egy picsit tudok belekötni, mégpedig abba, hogy nem tetszik a szoknyarésznek a kiindulási pontja, ami ebben az esetben Rose csípőjénél kapott helyet. Nem arról van szó, hogy nem lenne előnyös számára, csak éppen egy magasabb derékrész jobban tetszett volna és úgy a szoknya sem lett volna ennyire hosszú. Egyébként az alakja hibátlanul ki lett hangsúlyozva, de inkább a sejtelmességen maradt a hangsúly, semmivel sem estek túlzásokba. Kiegészítőként egy pár fekete Sophia Webster magassarkú szandált, valamint Asprey ékszereket választott.
Rose haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, vintage stílusú, lágy hullámokba besütve viselt, amit imádtam és ezzel Emma Stone-ra emlékeztetett. A sminkje is egyszerű, de üde és friss lett; a szemeit szürke szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman bronzosították és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín matt rúzs került.
Amber Riley x Tony Ward Couture2017.04.10. 11:24, Fanni
Amber Riley tegnap késő délután, vagyis április 9-én megjelent a 2017-es Olivier Awards-on, amit szokás szerint Londonban rendeztek meg a Royal Albert Hall-ban.
A 31 éves színésznő egy nagyon elegáns és dráma ruhában tette tiszteletét a díjátadón, ahol lehengerlően nézett ki. Amber egy acélkék, apró kristályokkal, flitterekkel és gyöngyökkel díszített, A-vonalú és finoman dekoltált Tony Ward Couture estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Ez az est a színésznőé volt, hiszen díjjal térhetett haza, amihez innen is gratulálunk neki, így teljesen érthető volt, hogy az outfitjével is miért adott bele apait-anyait, és teljesen meg is érte, mert gyönyörű volt. Ez a csodás kék árnyalat egyszerűen fantasztikusan harmonizált a sötét bőrszínével és a fekete hajával is, tényleg remekül kiegészítették egymást és a kontraszt is bámulatos volt, de a pontot az i-re az arpólékosan kidolgozott díszítés tette fel, ami sokkal feltűnőbbé és izgalmasabbá varázsolta ezt a tervezést. Általában nem szeretem, amikor a formásabb hölgyek hatalmas estélyiket viselnek, de szerencsére Amber-nek ez is jól állt, ami annak volt köszönhető, hogy a ruha felsőrészének a szabása szűk és alakkövető volt, így a dereka tökéletesen ki lett hangsúlyozva, valamint éppen ez miatt lett a végeredmény előnyös is, hiszen a szoknyarész csak a csípőjétől kezdve kezdett el bővülni, így nem szélesítette meg ez a darab az alakját. A végeredményt egy pár Stuart Weitzman magassarkúval, illetve Asprey ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Amber haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, nagyobb hullámokba besütve viselt és ez volt az egyetlen részlet, ami egyáltalán nem tetszett. A második képen, ahol a hátára omolt az egész, tökéletes, de az elsőn egyáltalán nem tetszik, hogy a hajzuhatag ráomlik a ruhájára. A sminkje pedig egészen egyszerű és klasszikus lett; a szemeit fekete és ezüst szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|